Tudnivalók a hólánc használatáról – 2. rész
Cikkem első részében tulajdonképpen a magyarországi „hólánchelyzetet” foglaltam össze röviden, aminek keretében meséltem arról, hogy mennyire ismeretlen számunkra ez a műfaj, és hogy miért az, majd levontam azt a következtetést, hogy az előbbiek miatt fontos felhívni az emberek figyelmét a hólánc jelentőségére, a benne rejő lehetőségekre.
Ebben a részben technikai szempontból járom körül a hólánc használatának témáját, és megkísérelek majd úgy fogalmazni, hogy laikusok is értsék, amit írok, és kedvet kapva a dologhoz, a végén laikusokból hólánchasználókká váljanak!
Technikai ismertetőmet egy történettel kezdem: felső tagozatos általános iskolás koromban egyik télen olyan sokszor csúsztam már meg pofátlanul sima talpú, gyatra cipőmben a jégen (akkoriban télente még tél volt nálunk), hogy elegem lett, és úgy döntöttem, belecsavarok néhány gömbölyded fejű, rövid csavart az említett, olcsó lábbeli talpába. Így is tettem. Aztán eljött a másnap reggel, és ahogy elindultam az iskolába, azonnal túláradó örömmel konstatáltam, hogy a cipőmnek bizony immár eszében sincsen megcsúszni (biztosan sejtik, mekkora sikerélmény volt ez egy gyereknek)... Így született meg a hólánc ötlete.
...Ha az utóbbi megállapításom nem is igaz, az előbbi történet abszolút az. Szóval csodálatosan működött a dolog. És ugyanilyen csodálatosan működik az a hólánc is, amelybe az ember az autója gumiját „öltözteti”, amikor közlekedés szempontjából „könyörtelenné” válnak a körülmények az utakon (hányszor láttam – na jó, direkt néztem – frissen leesett hó idején az ablakunkból a közelünkben lévő felüljáróra felkaptatni próbáló teherautókat rendesen visszacsúszni az emelkedőn...). Vegyük hát sorra a hóláncokkal kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókat!
Először is alapfeltétel, hogy hóban és jégen feltétlenül használjunk téligumit, mert anélkül a hólánc nem sokat ér. Másodszor is ne felejtsük el még az elakadásveszély bekövetkezte előtt felrakni a láncot, mert egy hóba süppedt kerékre nagyon nehéz vagy lehetetlen felszerelni. Fontos tudnivaló még, hogy hólánccal a kerekünkön nem szabad gyorsabban menni, mint 50 km/h, de a tapasztalatok szerint érzetre már ez is túl sok, és sokan inkább 30 km/h-t javasolnak. Ami a felszerelést illeti, azt érdemes otthon előre begyakorolnunk, mert nem tartozik a legkönnyebben elvégezhető műveletek közé. Felrakáskor ügyeljünk a megfelelő feszességre, mert a laza hólánc tönkreteheti a gumit, a túl feszes viszont nem tud út közben kellően tisztulni. A megfelelő illeszkedéshez felrakás közben forgatni kell a kereket, tehát ha az nincsen a levegőben, akkor kicsit gurulni kell az autóval. A láncot levétel után, otthon mossuk le sima vízzel, mert ha hosszabb ideig rajta marad az utakról rákerült só, attól elkorrodálódhat.
A hóláncok a tapadás elősegítése céljából a gumi futófelületét behálózó láncokból, valamint feszítőrugókból, feszítőláncokból és rögzítőkapcsokból állnak. A futófelületen levő láncszakaszok futhatnak keresztirányban, ami jó tapadást, de rosszabb iránytartást biztosít (ez a megoldás nehezebb terepekre ajánlott), ill. hosszirányban, ami ennek az ellenkezőjét eredményezi. Közúti közlekedéshez a kettő kombinációját megvalósító, ún. rombuszmintás láncok a legalkalmasabbak. Hóláncot már 1.000 Ft-ért is lehet kapni, de az ilyen árú termékek rendkívül könnyen elszakadnak, ráadásul a normálisnál nehezebb is őket felszerelni, így gyakorlati értelük nem sok van, legfeljebb a rendőrnek való bemutatásra jók (külföldön). A tisztességesnek nevezhető hóláncok árkategóriája valamivel tízezer forint alatt kezdődik. Hólánc vásárlásakor ügyeljünk a megfelelő méretre.
Hóban-fagyban is jó utat!
